Ganoderma kávéklub

Egy egészséges élvezet!

Sikerült!! Elértük az első igazgatói szintet! :)

ha meg tudod

Olyan jó érzés volt nekem mindig, amikor a Szemináriumokon, át adták a munkatársaknak az elismeréseket.

Mi is ki tűztük  mindig, hogy mikor fogjuk elérni  az első szintet. Ám ezt nem sikerült meg valósítani arra az időpontra amikor  azt el terveztük.

A Szeptember 10.i DXN Üzletépítő Napon az egyik DXN-es munkatársunk vette át a Senior Diamond  el  ismerést, és néhány percben beszélt arról, hogy hogyan is jutottak idáig.

Volt egy mondata, amit le is írtam, és azóta is ez cseng a fejemben.

„Ha meg tudod álmodni, meg is tudod valósítani.”

Talán ez vitt minket előre, és terveztük újra, hogy mikorra fogjuk el érni az első szintet.

Így el terveztük, hogy a következő  DXN rendezvényen, ami december 10. én lesz, mi is ott szeretnénk állni a szinpadon.

Meg néztük, hogy hol állunk, és hogy mit kell csinálnunk, vagy mit kellene másképp csinálnunk.

Igazából, lazán vettük, lazán beszélgettünk emberekkel, kávéztunk, és nem tudom, hogy miért de egyre több vásárlónk lett.

Így amikor a rendezvény előtt 2 nappal, láttuk, hogy   sikerült kvalfikálni az első igazgatói szintre, nagyon megörültünk.

Képzeld, hogy aztán mi történt. Be mentem a facebook oldalamra, ahol a szponzorom írt, és hogy gratulált a minősülésünkhöz, és  nagyon sok ismerőseink gratuláltak. :)

Hihetetlen  jó érzés volt, ezt nem is tudom leírni neked.

Szombaton reggel már izgatottan mentünk a rendezvényre.

A minősüléseket név szerint szólították, és  nagyon jó érzés volt, amikor meg hallottuk a nevünket.

20161213_144259barátainkkalDXN szakmai nap-mi

A kitűzőt  MR JIJITH  N.K. a DXN Nemzetközi igazgatója adta át. Hihetetlen jó érzés volt, ennyi ember előtt , de ugyan akkor izgultam is, hiszen még nem álltam szinpadon ennyi ember előtt,( több mint ötszáz) akik ránk figyeltek.

Kívánom, hogy ezt az érzést mi hamarabb   tapasztald meg.Azt, hogy ki tűztél egy célt, és sikerült el érned.

Ha nem sikerült az adott időpontra, ne csüggedj el, és ne add fel! Tervezd újra! És hidd el, ha kitartó vagy, és teszel a célodért, akkor sikerülni fog! Erre mi vagyunk az élő példa!

Innen már  csak előre haladunk! J A következő állomás a Star Rubin szint.

Ehhez sokat kell fejlődnünk, hiszen ehhez már több kell! De végig megyünk! És ha nem sikerül el érni a kitűzött időpontra, újra tervezzük!

És hogy mit is csináltunk, hogy  a Star Agent szintet elértük?

20160116_175507

Nem csináltunk mást, mint nyilvánosan fogyasztottuk a DXN ganoderma kávét,  beszélgettünk az ismerőseinkkel , és közben el fogyasztottunk egy finom kávét.

Meg hallgattuk őket, és  megoldást , segítséget nyújtottunk a problémáikra!

Ennyire egyszerű!

Ezt Te is meg tudnád csinálni ugye?

Ha  igen, vedd fel a kapcsolatot velem itt <<<<


Leave a Reply

Your email address will not be published.